hirdetés
hirdetés
hirdetés

Itt van az első önkiszolgáló pénztár

Önkiszolgáló pénztárakat vezetett be a Tesco Dunaújvárosban – közleménye szerint elsőként. Ha bejön a dolog, bővítik a rendszert.

hirdetés

Önkiszolgáló pénztárakat vezet be a Tesco – közleménye szerint a magyarországi kiskereskedelmi láncok közül elsőként. A Dunakeszi-Fóton nemrég megnyílt Tesco áruházban múlt hét pénteken adták át azt a 4 kasszát, ahol a vásárlók maguk intézhetik a fizetést. Emellett újítottak a hagyományos kasszákon is, megnyitva hat úgynevezett kosaras pénztárat. A közlemény szerint hétvégén már több mint ezren próbálták ki az új lehetőséget.

Az önkiszolgáló kasszák teljesen automatizáltan működnek. A vásárlók maguk olvassák be a kiválasztott termékek vonalkódját, majd a végösszeget készpénzben vagy kártyával egyenlíthetik ki. Az automata pénztár visszaad és nyugtát is nyomtat a vásárlásról.

Az önkiszolgáló kasszák bevezetése mellett azok is egyszerűbben vásárolhatnak, akik egyszerre csak kevés árucikket vesznek meg – ők az úgynevezett kosaras kasszák egyikénél gyorsabban végezhetnek a vásárlással, mintha sorba állnának egy hagyományos pénztárnál. A most bevezetett új pénztárakat pozitív visszajelzések esetén hamarosan további áruházaiban is bevezeti a Tesco.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A Skoda biciklis blogja, a We Love Cycling downhill-bajnokkal és bringás divatmárka alapítókkal is forgatott.

A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felmérése alapján a lángos a verhetetlen balatoni étel.

A Boston Globe kezdeményezte az akciót, amelyben rengeteg szerkesztőség közölt vezércikket a sajtó védelmében.

Rozgonyi Krisztina fog algoritmusokról, a médiaszabadságról, infóbuborékokról, #metoo-ról és Arab Tavaszról beszélni.

Meghívásos tenderen nyert a SentiOne.

hirdetés

FMCG Trafik Workshop, avagy hogyan adj el többet FMCG márkádból a Nemzeti Dohányboltokban? Az Élelmiszer és a Tobacco magazin közös rendezvénye az FMCG szektor számára augusztus 29-én.

Az Élelmiszer az FMCG szektor meghatározó szaklapja új versenyt indít. A verseny célja, hogy megtaláljuk a hazai piac legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeit. Nevezési határidő: augusztus 31.

Célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a Pr Toplistán! Nevezési határidő: augusztus 31.

Business to business kommunikációs verseny, melyre az elmúlt év legjobb B2B kommunikációs megoldásaival jelentkezhetnek ügynökségek, a megbízói oldal képviselői, szolgáltatók és médiumok. Nevezési határidő:09.07.

Workshop Content+Marketing Award kiemelkedő kampányainak bemutatására szeptember 12-én.

A verseny célja, hogy megtaláljuk és díjazzuk a legszebben tervezett és kivitelezett médiatermékeket Magyarországon. Kiemelt kategória 2018-ban: Televízió Nevezési határidő: szeptember 14.

Ismét HR konferencia: ez alkalommal a kékgalléros kihívásokat vesszük górcső alá. Save the date: szeptember 20.

Tervezzük meg együtt a munkavállalód élményét! Időpont: szeptember 28.

Gyógyszerkommunikációs konferencia - Future Pharma október 2-án.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 5.

Coaching eszközök a gyakorlatban hr-eseknek, coaching szemléletű vezetőknek és coachoknak. Időpont: október 11., 09.00 - 16.00

Kreatív btl-megoldások és kapcsolódó kommunikációs kampányok versenye. Nevezési határidő: 10.12.

Részletes program hamarosan! 2018. november 15.

hirdetés
hirdetés