hirdetés
hirdetés
hirdetés

162 milliárd forint volt a Telekom negyedéves bevétele

A Magyar Telekom csoport adózott eredménye éves összehasonlításban 1,5 százalékkal 14,5 milliárd forintra csökkent, árbevétele 4,1 százalékkal 160,8 milliárd forintra mérséklődött az idén a második negyedévben - közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán, a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.

hirdetés

„A bevételek csökkenése mögött kizárólag a magyarországi rendszerintegrációs (RI) és IT bevételek erőteljes csökkenése áll, amelyet az állami szektorban megvalósult szerződések jelentősen alacsonyabb volumene, valamint egy, az előző évben végrehajtott, egyszeri projekt hatása okozott. Az összes többi szegmensben Magyarországon és Észak-Macedóniában nőttek a bevételek a negyedévben” - idézte a társaság közleménye Rékasi Tibor vezérigazgatót.

A cég EBITDA (kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenési leírás előtti) eredménye éves összevetésben 13,4 százalékkal, 56,9 milliárd forintra nőtt 2019 második negyedévében, illetve 11,4 százalékkal 103,3 milliárd forintra 2019 első hat hónapjában.

A jelentés szerint az árbevételen belül a mobil bevételek éves összehasonlításban 1,8 százalékkal, 84,9 milliárd forintra nőttek 2019 második negyedévében, köszönhetően a mobil adatbevételek mindkét országban tapasztalható növekedésének. A mobil bevételek 5,0 százalékkal 169,7 milliárd forintra nőttek 2019 első felében, a magasabb mobil adat- és a készülékértékesítési bevételek eredményeként.

A vezetékes bevételek 3,1 százalékkal 52,7 milliárd forintra nőttek 2019 második negyedévében éves összehasonlításban, valamint 2,6 százalékkal 105,3 milliárd forintra 2019 első félévében. A növekedés hátterében, főként a készülékértékesítési, a TV- és a szélessávú kiskereskedelmi szolgáltatási bevételek emelkedése áll.

    A rendszerintegrációs (RI) és IT bevételek 2019 második negyedévében 30,1 százalékkal, 23,2 milliárd forintra csökkentek éves szinten, ami az első félévben 17,4 százalékos csökkenést eredményezett. Az eredmény hátterében a magyarországi közszféra számára teljesített megrendelések jelentős csökkenése, köztük az oktatási szféra számára az előző év második negyedévében jelentős mennyiségű személyi számítógép leszállításából származó bevételek hiánya áll. Észak-Macedóniában az RI/IT bevételek növekedése a közszféra számára szállított projektek megnövekedett szintjének köszönhető - írták.

Az idei évre a Telekom publikus célkitűzései változatlanok: a bevételek enyhe csökkenésére számítanak, az EBITDA eredményben pedig 1-2 százalékos növekedésre. A 2019-es év eredménye után az előrejelzés szerint részvényenként 27 forint osztalékot fizetnek, a 2018-as 25 forint után. A Capex költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) a spektrum licencdíjak nélkül a 2018-ashoz hasonlóan 92 milliárd forint lesz idén a jelentés szerint.

A jelentésben kitértek arra: a Magyar Telekom bejelentette, hogy előzetes megállapodást írt alá a T-Systems Magyarország Zrt. 4iG Nyrt. részére történő eladásáról. A T-Systems kis- és középvállalati értékesítési üzletága, valamint egyéb kevésbé jelentős tevékenységei nem képezik az ügylet tárgyát, ezek a tranzakció lezárását megelőzően átkerülnek a Magyar Telekom Nyrt.-hez. A felek közötti megállapodás értelmében az előzetes vételárat nem hozzák nyilvánosságra, az ügylet pénzügyi hatását még nem lehet megbízhatóan megbecsülni. A tranzakció zárása 2019-ben várható - írták.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 387 forint, a legmagasabb 476,5 forint volt. Szerdán a Telekom ára 2,50 forinttal, 0,59 százalékkal 420 forintra csökkent.

(forrás: MTI)
hirdetés
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 

A felsőoktatásban hallgatók egy ezresért fizethetnek elő a zenék mellett filmeket és sorozatokat is kínáló alkalmazásra.

Ha arra gyanakszol, hogy itt most valami újrahasznosítós dologról lesz szó, akkor jó helyen kapiskálsz.

Egy külön rendezvényszervezési feladatokra kiírt tender további 30 milliárddal dobja meg az éves keretet.

Újabb fejezethez ért a ketchupmárka és az énekes szerelmi története.

Most már az utazni vágyóknak sem kell a Startlapnál messzebb száguldaniuk az információs szupersztrádán.

hirdetés

Mentes-M Díj újra! Megújult és új kategóriákkal idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2019. augusztus 30.

Keressük Magyarország legszebb, legigényesebben kivitelezett kommunikációs és marketingcélú, vagy a médiában alkalmazott designmegoldásait! Nevezési határidő: 2019.08.30.

Találkozunk szeptemberben! Gyertek el, egyszerre két szakmai konferenciát is adunk a Nagy Kreatív Márkanap két hajóján. Egy egész nap az A38-on együtt! 2019.09.04.

Hogyan győzhető le az időstressz? Energiamenedzsment 4 lépésben. A szeptember 6-i tanfolyam során rövid, közös mindfulness gyakorlást tartunk, amit aztán beépíthetsz a hétköznapjaidba.

Toborzási kampányok létrehozása és eredményes működtetése a LinkedIn-en: gyakorlati workshop szeptember 12-én, limitált létszámmal.

Az Üzlet és Pszichológia és a hrpwr.hu ismét bemutatja a nagy sikerű „kékgalléros” konferenciát! Kékgalléros HR kihívások 3.0 szakmai konferencia szeptember 26-án.

A verseny célja, hogy megtaláljuk a legjobb hazai PR-projekteket és ügynökségeket, valamint hogy a PR kiemelt kommunikációs szerepét tudatosítsuk. Nevezési határidő: október 4.

Az eladásösztönző marketing titkai: élmény, adat, taktika. Hogyan ötvözzük az adatokat az élményekkel? Influencerek és eladásösztönzés tartalommarketinggel – jó és rossz példákon keresztül. Tudatos fogyasztó vs. Promo érzékenység – minden kiderül a proMO2019 workshopon! (x)

Meg akarsz tanulni gyilkosan jó álláshirdetést írni? Gyere el „Kreatív álláshirdetés” workshopunkra október 9-én! Előadó: Földi Miklós Dániel reklám- és neuropszichológus

Zöld marketing és kommunikáció Itt a zöldár! A tudatos fogyasztók már átlátnak a greenwashingon, de mi jön ezután? Save the date: 2019.10.10.

hirdetés
hirdetés