hirdetés
hirdetés
hirdetés

Nincs magyar a direkt, promo és pr shortlisten

Direkt, promo & activation és pr kategóriában mind a 11 magyar nevezés kiesett a versenyből az 58. Cannes Lions nemzetközi reklámfesztiválon. Három munka így már a fesztivál első napján végérvényesen elbúcsúzhat az oroszlántól, de a többinek más kategóriákban még van esélye. Az ügynökségek is mind izgulhatnak még.

hirdetés

Nem nyerték el a nemzetközi zsűrik tetszését a cannes-i reklámfesztiválra direkt, promo & activation és pr kategóriában nevezett magyar munkák idén. Mind a 11 hazai pályázatot kiszórták, így az első három shortlisten nincs magyar ügynökség.  Ezzel végleg elbúcsúzhat a versenytől három olyan munka, amit kizárólag a promo & activation mezőnyben neveztek a készítőik: a  Kirowski által a Samsung Electronicsnak Valentin-napra készített Love Store című munkája, a DDB McDonald’snak készített Wrapping Up című, illetve a Grey Unicefnek készített Dirtglobe című munkája – ez utóbbi direktmarketinges megoldását egyébként a Grey tavaly is nevezte Cannes-ban direkt kategóriában, de akkor sem került a döntőbe.

Még mindegyik ügynökségnek van esélye

Nem szerepel a shortlisten a promo & activation kategóriában a fentieken kívül nevezett másik DDB-s munka, a DDB Budapest Everyone saves for something címen futó McDonald’s-kampánya, amelyben az ügynökség különféle kirakatok különféle tárgyait csomagolta be sajtburgeres papírba. A kampány, amely egyébként az Eurobesten és a PIAF-on is döntőbe jutott, médiában és outdoorban még hozhat sikereket. Hasonlóképpen van még esélye az Ogily Real Estate kampányának, amely során a normális lakhatási körülményekért küzdő Habitat for Humanity nevű civil szervezetnek ingatlanközvetítő weboldalakra készítettek olyan hirdetéseket, amelyekben hajléktalanok szabadtéri lakhelyét kínálták ingatlanként. A Golden Hammeren diplomával díjazott kampányt az idei cannes-i fesztiválra összesen hat helyre nevezte az Ogilvy, ebből most négy esély tovaszállt, de az online- vagy a médiazsűrit még meggyőzheti az ötlet.

Direkt kategóriában kiesett az Ogilvy Modern Alarmnak készített Break-in hirdetése, amelynek a Golden Hammeren nemrég két ezüst járt, de sajtóban és médiában még ennek is van esélye, akárcsak a Leo Burnett saját álláshirdetésének, a Music Awardnak online kategóriában. Pr-ben a Real Estate-hez hasonlóan lecsúszott a shortlistről a Leo Burnett djuice-os Vámpírok bálja is, amiért még outdoorban izgulhat az ügynökség.

Az amerikaiak és a németek vezetnek

Promo & activation kategóriában egyébként idén összesen 2125  nevezés érkezett, ami majdnem kétszer annyi, mint 2009-ben, de a tavalyi számot is egyharmaddal felülmúlja, tehát a kategória erősödése továbbra is töretlen. A nevezésekből ebben a kategóriában 175 került a shortlistre, amely szerint a kategória legnagyobb esélyese az Egyesült Államok – magasan a legtöbb, 26 döntős nevezéssel. Az USA-t, jóval lemaradva,  Ausztrália és Németország követi 14-14 döntős munkával. Egész biztosan jár majd oroszlán – és nem csak ebben a kategóriában – a Droga5 Decode Jay-Z with Bing kampányának, amelyet sok szakember a fesztivál egyik legesélyesebb nevezéseként jelölt meg.  

Direkt kategóriában is minden korábbinál több, összesen 1858 nevezés küzd idén az oroszlánokért, ami több mint négyszázzal haladja meg a tavalyi számot. A promo & activation kategóriánál kevesebb nevezés ellenére ebben a mezőnyben hosszabb lett a shortlist: itt 204 munka várja, hogy jut-e neki oroszlán. A Droga5-munka itt két alkategóriában is döntős lett, mégis úgy tűnik, direktmarketingben az európaiak a legjobbak. A 16-16 döntős nevezéssel megosztott harmadik helyen szereplő brazilok és amerikaiak előtt Belgium húsz, Németország pedig 26 hellyel szerepel a shortlisten. A német munkák közül itt a hamburgi Jung von Matt Save as WWF című, a nyomtathatatlan pdf-et népszerűsítő  munkája az egyik legesélyesebb, amely két alkategóriában is shortlistes, a Leo Burnett hagyományos előrejelzése szerint pedig az egyetlen oroszlánra esélyes német nevezés.

Ahogy promo & activation és direkt, úgy pr-kategóriában is évről-évre növekszik a nevezések száma Cannes-ban. Az idén harmadik évében járó pr-oroszlánokért ezúttal 819 nevezés harcol, majdnem kétszer annyi, mint a debütálás évében, 2009-ben. A döntőbe 105 munka jutott be, amelyek közül a legtöbbet, kereken húszat az Egyesült Államok küldött be. Második az Egyesült Királyság 16 nevezéssel. Itt is helyet kapott a Decode Jay-Z, és még mindig jellemző a reklámügynökségek túlsúlya, de számos pr-ügynökség is megjelent a listán, főképp a rövidlistát vezető két országból. A jól ismert nemzetközi pr-cégek közül így döntős lett többek között a Hill & Knowlton, a Weber Shandwick, a Burson-Marsteller, a Ketchum vagy az Edelman is.

A régiót a románok képviselik a döntőben

A kelet-európai régióból nem meglepő módon a románok kerültek be az első három kategória döntőjébe. Direkt és promo & activation kategóriában két-két, pr-ben pedig egy shortlistes helyet is szerzett a bukaresti McCann Erickson a Kandia Dulce csokoládémárkának készített American Rom című kampánya, ami már az egyik legnevesebb nemzetközi pr-versenyen, a Sabre Awardson is díjat nyert idén.

(forrás: Kreatív Online)
hirdetés

kapcsolódó linkek

Hozzászólások (4 db)
Ha hozzá kíván szólni, jelentkezzen be!
 
#
Mi a franc az a shortlist? Vagyis miért nincs rá magyar szavunk? Vagy az összes „píár”-osunk tudatlan bennszülött? Akkor meg ne csodálkozzunk, hogy sehol nem vagyunk,
ha ennyi önbecsülésünk sincs...
válasza hozzászólásához
#
Na, végre felkerült: http://www.kreativ.hu/reklam/cikk/harom_ugynokseg_a_dontoben
válasza hozzászólásához
#
Írjuk már, de ezek még az első, vasárnapi shortlistek eredményei
#
Dehogynics! Media kategóriában 3 magyar shortlist van:
http://www.canneslions.com/work/media/
hirdetés
hirdetés

Progressive Reklámügynökség kutatást végzett a hirdetők marketingmunkatársai körében azzal kapcsolatban, hogy a járvány miként változtatta meg a reklámügynökségekkel kapcsolatos elvárásokat.

Például Cserhalmi György, Ascher Tamás, Udvaros Dorottya, Alföldi Róbert, Mácsai Pál és Péterfy Bori.

Az Instagram nagyot megy, miközben a nagy márkák összefognak Zuckerberg közösségimédia-óriása ellen. 

A június 29-i Design Világnap, mint oly sok minden más, szintén online valósult meg. Itthon az alkalomból három minivideó mutatja be, hogy a design mennyire beleivódott a hétköznapjainkba. 

Július 1-től új kiadó gondozásában jelennek meg a magazin lapszámai.

Hetedik alkalommal rendezzzük meg content marketing versenyünket, amelyre most megújult kategóriarendszerben jelentkezhetnek az ügynökségek, médiumok és a megbízói oldal képviselői az elmúlt év legjobb tartalomalapú marketingmegoldásaival.

Bemutatjuk a GyártásTrend első, letölthető online webinárját! #FACTORY Insight - II. rész: Autóipari technológiák. A szakmai anyag egy hónapig elérhető!

A Kreatív második alkalommal hirdeti meg az Influt, a közösségi márkavezérek versenyét, melyre az elmúlt év legjobb, influencerek bevonásával készített marketing-, PR- és kommunikációs kampányait és aktivitásait várjuk.

Magyarország egyik legrangosabb kreatív reklámversenye, nemzetközi kreatívigazgatók és szakújságírok a zsűriben! M+Listán pontszerzés. Végső nevezési határidő: 2020. július 31.

Mentes-M Díj 2020-ban is! Idén is keressük a legkiemelkedőbb minőségű mentes termékeket hazánkban! Nevezési határidő: 2020 augusztus 31.

A HRKOMM Award célja, hogy díjazza a Magyarországon futó, munkáltatói tevékenységhez kötődő különféle kampányokat, kommunikációs aktivitásokat. Pontszerzés a PR Toplistán! Nevezési határidő: 2020. szeptember 4.

hirdetés
hirdetés